5b05240c4ffc9.jpg

Éles a verseny a központi régióban

2018-05-23


Bár a bu­dapesti és környéki nagyvállalatok is rajthoz állhattak, a pályázatok bő 90 százalékát kkv-k nyújtották be a 20 milliárd forintos állami támogatású felhívásra.

Május 15-ig lehetett beadni a pályázatokat a közép-magyarországi vállalatok kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységét támogató 20 milliárd forintos felhívásra. Noha cégmérettől függetlenül bármely társaság jelentkezhetett Budapestről és Pest megyéből,

a projektenként 100–600 millió forintos vissza nem térítendő támogatás a jelzett határidőig inkább a kis- és középvállalkozásokat mozgatta meg.

A kiíró Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) csaknem háromszoros túljelentkezést tapasztalt: 212 beadvány érkezett több mint 59 milliárd forint támogatási igénnyel, a projektek összköltsége pedig meghaladja a 106 milliárd forintot. Tízből kilenc kérelem mögött a kkv-szektor áll, miután 133 pályázat kisvállalkozásoktól, 64 pedig középvállalatoktól érkezett.

Forrás: Vémi Zoltán

A januárban meghirdetett pályázat a központi régió vállalkozásait ösztönzi jelentős szellemi hozzáadott értékű új, piacképes termékek, szolgáltatások és technológiák kifejlesztésére, legalább a prototípus vagy a demonstrációs fázis eléréséig.
 

Ezenfelül csak az a megkötés, hogy a projekt célja illeszkedjen a Nemzeti intelligens szakosodási stratégiában meghatározott célokhoz. Az NKFIH szerint a benyújtott pályázatok összköltsége és a támogatási igény aránya alapján a vállalkozások számottevő saját erővel valósítanák meg projektjeiket.

Augusztusban várható eredményhirdetés, miután lezárult a pályázatok formai ellenőrzése, valamint összevetették az anonim szakértők és a testület értékeléseit.

A központi régió cégeinek innovációs források iránti étvágyát jelzi, hogy a legutóbbi, külön mikro- és kisvállalkozásoknak fenntartott 10 milliárd forintos keretre is kétszeres támogatási igény futott be. E felhívás a gyorsan hasznosítható, innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások fejlesztésére, piacra vitelére és szellemitulajdon-védelmére irányult, itt már júliusban értesíthetik a nyerteseket.

Forrás : vg.hu