Megnyílnak a brüsszeli pénzcsapok – Ezekre a pályázatokra lehet hamarosan lecsapni

Talán eddig még nem is volt az aktív pályázati ciklusok fennállása óta olyan, hogy két év teljen el folyamatosan pályázati kiírások nélkül. Az elmúlt két évben egy-egy esetet leszámítva nem úszkáltunk a különböző pályázati lehetőségekben. Ez a kedvezőtlen időszak zárulhat le 2024 elején, miután múlt héten az Európai Bizottság úgy döntött: nem blokkolja tovább a Magyarországnak járó kohéziós forrásokat. Ahogy elérhetővé válik a visszatartott forrásokhoz való hozzáférés, úgy nyílhatnak meg a különböző támogatási lehetőségek is. El fog jönni majd az a pont, amikor csak kapkodjuk a fejünket, mert hetente jönnek ki újabb, jobbnál-jobb lehetőségek. Ez a különböző pályázat keretrendszerek miatt amúgy reális félelem is, hiszen ezek a kiírások egy nagy program részei, a programnak pedig véghatárideje van – ameddig be kell fejezni. Két fő programot vizsgálunk most meg, amiben jelentős érdeklődés mutatkozik majd, jobb előre tudni róla.

Az elmúlt néhány nap az Európai Unió körül forgott a hírek tekintetében, kifejezetten Magyarország esetében, ugyanis fontos döntések születtek. Ennek egyike pedig a magyar cégek szempontjából is kulcsfontosságú, ugyanis uniós pénzek szabadulnak fel.

REPoweEU

REPowerEU-fejezete 14 különböző pályázati támogatási lehetőséget kínál a várakozásoknak megfelelően. Ezek közül van néhány célzott támogatás, ahol az energetikai szektor egy-egy területét és szereplőjét érinti a célkitűzés. A pályázói kör ezekben a témákban előre ismert, például a kiemelt vagy kritikus infrastruktúrák kezelői. A pályázatok másik része hasonló elven működik, mint az eddig megszokott pályázati rendszerből ismert kiírások. Sőt, bizonyos fokú hasonlóság várható a témákban is.

Íme néhány pályázati lehetőség a tervezetből, amiket már nagyon várnak a pályázó cégek jövő év elején.

Ipari parkok energetikai célú pályázata

A pályázat célja az ipari parkok energiaellátásának javítása úgy, hogy saját maguk állítják elő a felhasznált energiának egy részét megújuló energiaforrások felhasználásával. Ezzel csökkenthető az ipari parkok hálózatról történő energiaellátása, ami a vállalkozások energiaköltségeinek csökkenését eredményezi.

A pályázatokat az ipari parkok közvetlenül, de az abban működő vállalkozások is beadhatják saját működésük érdekében. A pályázat egyik célja, hogy az ipari park akár szigetszerű módon önállóan el tudja magát látni egy-egy területen.

A pályázat keretén belül lehetőség van megújuló energia termelését célzó beruházásokra (hő és villany egyaránt), ezek eltárolását szolgáló energiatárolók beszerzésére, valamint ezeket működtető szoftveres és hardveres rendszerek kiépítésére.

A támogatás összege várhatóan a 200 milliárd forintot meghaladja, az intenzitása 50%.

Vállalkozások energiahatékonysági fejlesztései

A pályázat célja a KKV-k és nagyvállalatok energiahatékonyságának fejlesztése, melynek révén a beruházást követően a fajlagos energiaigény jelentősen mérséklődik a kiindulási állapothoz képest.

támogatási keret 175 milliárd forint, amit kedvezményes hitel formájában lehet lehívni. A hitelben részesülhet minden, az adott vállalkozásnál energiafelhasználással járó tevékenység esetében az energiaigény csökkenését eredményező beavatkozás – legyen szó a vállalkozás épületeiről, gyártási/szolgáltatási technológiájáról, illetve a vállalkozás tulajdonában álló közlekedési eszközökről.

Elektromos járművek beszerzése pályázat

30 milliárd forintos kerettel februártól már pályázható az elektromos autók beszerzését támogató pályázat. A pályázat az ország egész területén elérhető.

A felhívás tervezete minden vállalkozási formának lehetőséget ad a források megszerzésére és KKV-k valamint nagyvállalatok egyaránt egyenlő esélyekkel indulnak. A megvásárolható járművek számát a cég mérete határozza meg.

Az egy járműre igényelhető támogatás – a jármű akkumulátor méretétől függően – 2,8-4 millió forint lehet. A támogatási intenzitás attól függ majd, hogy mennyibe kerül a kiválasztott jármű, mert a támogatás fix összegű. Így egy olcsóbb jármű esetén ez akár az 50%-ot is elérheti.

Ezek a fenti pályázatok függetlenek a GINOP Plusz vagy KEHOP Plusz forrásoktól, azaz ehhez hasonló kiírások lesznek más EU-s programokban is. A megjelenési dátumokról most kezd körvonalazódni pontos információ, hiszen ez egy olyan pályázati forrás, amiről hosszú ideje folynak az egyeztetések. Ahogy látszódnak a folyamatok az Európai Bizottsággal történő feltételek teljesítésével kapcsolatban, úgy a kiírások azonnal meg is jelennek.

Gazdaságfejlesztési források

GINOP Plusz pályázatok nem esnek az Európai Bizottság korlátozó kezei alá, de azok megjelenésére hatással van. Ahogy javulnak a kilátások, úgy a vállalkozások által közkedvelt fejlesztési pályázatok is megjelenhetnek az év első felében.

A GINOP Plusz öt prioritást tartalmaz:

1. Prioritás: Vállalkozásfejlesztés. A prioritás a hazai KKV Stratégiával összhangban olyan fejlesztéseket támogat pályázati formában, amelyek a kis- és közepes vállalkozások ellenálló képességének és versenyképességének növelését szolgálják.

2. Prioritás: Kutatás, fejlesztés, innováció. A KKV-k, valamint a nagyvállalatok esetén cél a jelentős szellemi hozzáadott értékkel és újdonságtartalommal rendelkező termék, technológia, szolgáltatás előállításához nyújtott és a piacra vitelt segítő pályázati támogatás nyújtása.

3. Prioritás: Fenntartható munkaerőpiac. A foglalkoztatás bővítéséhez szükséges vissza nem térítendő támogatás a munkaerő-kínálat mennyiségi és minőségi növelése.

4. Prioritás: Ifjúsági garancia. A fiatalok magasabb arányú foglalkoztatását elősegítő Ifjúsági Garancia Program közvetlenül a fiatalok elhelyezkedését célozza, hozzájárul a válság következményeinek enyhítéséhez, a fiatal korban megtapasztalt munkanélküliséggel összefüggő társadalmi kockázatok mérsékléséhez.

5. Prioritás: Felsőoktatás, szakképzés. A prioritás keretében a tudásközpontok létrehozása mellett sor kerül a szakképzés minőségének, eredményességének és munkaerőpiaci relevanciájának erősítésére támogatások formájában.

Amit nagyon várunk: a GINOP Plusz K+F+I és KKV beruházástámogatás

2024 év elején jelenhet meg a GINOP Plusz-2.1.1-24 – „Stratégiai, együttműködésben megvalósuló vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című pályázat, mely Magyarország egész területén várhatóan 100 milliótól 1 milliárd forintig nyújt támogatást a kkv és nagyvállalati szektornak. A meghirdetésre kerülő keret 106,88 milliárd forint.

Emellett nagyon várjuk még az 1-es prioritás, azaz Vállalkozásfejlesztés prioritás pályázatait, ahol a KKV szektor számára jelennek meg a népszerű technológia fejlesztési pályázatok. Ezeknek várható 2024-es keretösszege legalább 130 milliárd forint, de semmi sem gátolja, hogy ez növekedjen. A 2025-2027-es keretösszeg ugyanis részben előre hozható, ahol több mint 415 milliárd forint áll rendelkezésre. Itt támogatják a gyártással vagy szolgáltatással foglalkozó KKV-k gépbeszerzés és ingatlanfejlesztés fókuszú projektjei.

A GINOP Pluszban a következő év során jelentős pályázati megjelenés várható, amik között lesznek KKV beruházási és K+F pályázatok is. A kiírásra kerülő keretösszeg eléri az 500 milliárd forintot, amiknek jelentős része a vállalkozásokhoz fog kerülni. A beruházások tervezésénél most újból lehet támogatásokkal kalkulálni. Sőt, a soron következő években is jelentős összegek lesznek elérhetők, a GINOP Plusz látszólag folyamatos pályázási lehetőséget fog adni.

Nem csak ezek várnak egyedül ránk, a teljesség igénye nélkül érkezni fog még a DIMOP Plusz programon belül számos kisebb informatikai pályázat KKV-knak vagy informatikai cégek számára K+F pályázat. A KEHOP Plusz program, amely vonalvezetésében hasonlóságot mutat a REPowerEU-hoz. Ugyanis számos olyan pályázatot fognak ennek keretében kiírni, ami energiahatékonysági beruházásokra ad 50%-os támogatást. Támogatások várhatóak továbbá a körforgásos gazdaság erősítése területén, amin belül többek között a hulladékgazdálkodás vagy KKV-k ösztönzésére lehet támogatást igényelni. Ezek a támogatási összegek meghaladják majd ugyancsak az 200-300 milliárd forintot és 2024-ben lehet rájuk számítani.